Az anortoklász az alkáli földpát szilárdoldat-sorozat nátrium-domináns tagja, amely vázszilikátként (tekto-szilikát) van besorolva, általános képlete (Na,K)AlSi₃O₈. Kompozíciós szempontból átmeneti tartományt foglal el az albit (NaAlSi₃O₈) és az ortoklász (KAlSi₃O₈) között, jellemzően körülbelül 60–90 mol% albit komponenst és 10–40 mol% ortoklász komponenst tartalmaz. Kristálytanilag az anortoklász a triklin rendszerbe tartozik; azonban magas hőmérsékleten történő képződése miatt kézi példányokon és optikai elemzés során gyakran ál-monoklin szimmetriát mutat. Az ásványt üvegfénye, két jó hasadása és 6–6,5-ös Mohs-keménysége különbözteti meg. Leggyakrabban színtelen, fehér vagy halványan színezett (pl. halványszürke, sárga vagy zöld), bár ritka példányok finom optikai jelenségeket, például schillert vagy gyenge opálfényt mutathatnak, amelyek különösen érdekesek a gyűjtők számára.
Az anortoklász magas hőmérsékletű körülmények között, alkáli vulkáni környezetben képződik, nátrium- és kálium-gazdag, szilíciumdioxidban telítetlen vagy mérsékelten telített magmákból kristályosodva. Jellemzően olyan vulkáni kőzetekkel társul, mint a trachit, fonolit és a kapcsolódó alkáli sorozatok, beleértve a rombuszporfírt. Az anortoklász stabilitása a Föld felszínén vagy annak közelében erősen függ a magmában való gyors lehűléstől (hirtelen hűtés). Lassabb lehűlési körülmények között a homogén, magas hőmérsékletű szilárd oldat instabillá válik és exszolvációt szenved, ami albit és káliumföldpát összenövését eredményezi, perthites vagy kriptoperthites szövetet hozva létre. Ez a folyamat a földpátfázisok termodinamikai újraegyensúlyozódását tükrözi alacsonyabb hőmérsékleten. A jól fejlett kristályok viszonylag ritkák, de több nevezetes lelőhelyen is dokumentálták őket, többek között az Antarktiszon található Erebus-hegyen, ahol vulkáni tevékenység során fenokristályokként kerülhetnek a felszínre, valamint a Kilimandzsáró (Tanzánia) és a Pantelleria-sziget (Olaszország) alkáli vulkáni tartományaiban.
Az ásványt 1885-ben írta le hivatalosan Karl Heinrich Ferdinand Rosenbusch német petrográfus, a mikroszkópos petrográfia úttörője. Nevét a görög an- ("nem"), orthos ("egyenes") és klasis ("hasadás") szavakból eredeztetik, utalva hasadási szögeinek ferdeségére a monoklin ortoklász közel derékszögű hasadásával szemben. A magmás kőzettan fejlődése során a huszadik században az anortoklászt fontos petrogenetikai indikátorként ismerték el. Összetételi és szerkezeti jellemzői érzékenyek a hőmérsékletre, nyomásra és hűlési sebességre, így értékes ásvány a magmás fejlődés értelmezésében. Különösen a vulkáni kőzetekben való jelenléte betekintést nyújthat a kristályosodási körülményekbe, a magmafeláramlási dinamikába és az alkáli magmás rendszerek termikus történetébe.
Anorthoklász alkalmazásai
Bár az anortoklászt ipari méretekben nem használják széles körben a gyakoribb földpátokhoz képest, mégis különleges jelentőséggel bír mind a tudományos kutatásban, mind a szűk körű drágakő-alkalmazásokban. A magmás kőzettanban az anortoklász fontos ásványtani indikátorként szolgál a magmás körülmények rekonstruálásához, különösen az alkáli vulkáni rendszerekben. Összetétele és szerkezeti állapota felhasználható a kristályosodási hőmérsékletek, a lehűlési történetek és a magmafejlődési utak meghatározására, így értékes eszköz a geotermometriában és a fázisegyensúlyi vizsgálatokban. Emellett az anortoklászban lévő exzolúciós textúrák megléte vagy hiánya betekintést nyújt a kitörés utáni lehűlési sebességekbe és a szubszoliduszos újraegyensúlyozódási folyamatokba.
A gemológiai és ásványgyűjtési területen az anortoklász ritka és specializált gyűjtői ásványként, nem pedig mainstream drágakőként ismert. Az átlátszó, jól formált kristályokat gyűjtők számára csiszolhatják, bár viszonylagos lágyságuk és tökéletes hasadásuk korlátozza tartósságukat ékszerekben. Különösen érdekesek az olyan ritka változatok, amelyek optikai hatásokat, például schillert vagy finom adularizációt mutatnak, amelyeket néha olyan kereskedelmi nevekkel hoznak forgalomba, mint az "anortoklász holdkő", bár ezt a terminológiát szakmai körökben óvatosan használják, hogy elkerüljék az összetévesztést a valódi ortoklásszal vagy az adularia holdkővel. Továbbá, mivel geológiailag egyedülálló környezetben fordul elő, a kiváló minőségű példányokat múzeumok és haladó gyűjtők keresik, mint a magas hőmérsékletű alkáli földpát kristályosodás reprezentatív példáit.